Those Sundays when I manage to wake up early and bake croissants? No, not with chocolate, witch cheese. Smoked, if possible. And then I serve them on the balcony, over the Canadian chairs? When we leave the dishes in the sink because we realize we’re running late for the afternoon movie; then take a walk across the picnicking crowds and wave at Sam until it’s embarrassing for him? Where I get “oh dear they are so cute and I’m never gonna get there” emotional over a little old couple and you tell me on your supposedly serious voice that I might have had a little too much sangria in the park? Those Sundays, when you agree, with a discreet sigh, to walk with me through the empty town, and it doesn’t matter that all shops are closed because I need some inspirational window-shopping before I buy yet another dress for yet another wedding? Those afternoons, when the autumn sun smells like Grandma’s freshly baked cakes, something we may not deserve but are grateful for? When we decide to stay outside as long as we can, but end up taking a bus because you’re old and I need to pee, and from the bus we see Charlie smoking in his window?
Oh I love sharing those Sundays with you. And it doesn’t matter that after my very random “let’s see what’s left in the fridge” dinner you take your midnight train to nowhere, and you didn’t even water the basil.
* * * * * * * * * * * * * * *
A vasárnapok, amikor sikerül viszonylag korán kimásznom az ágyból, és croissant-t sütök? Nem, nem csokisat, sajtosat. Füstölt sajttal, ha lehet. És aztán az erkélyen szolgálom fel őket, a folyton öröklődő kanadai székeken? Amikor otthagyjuk a mosatlant, mert rájövünk, hogy le fogjuk késni a délutáni mozit, aztán sétálunk egyet a piknikező tömegek között, és addig integetünk Sam-nek, amíg ciki nem lesz neki? Amikor “jajdeédesek nekem ilyen sose fog jutni” érzelgősre váltok egy kedves idős pár láttán, mire te a komolynak szánt hangodon közlöd, hogy esetleg kicsit megárthatott az a sangria? A vasárnapok, amikor kis sóhajjal beleegyezel, hogy a belvároson keresztül menjünk haza, mert ugyan az összes bolt zárva van, de ihletmerítési céllal kell kirakatokat nézegetnem, mert már megint esküvőre kell mennem? A délutánok, amikor az őszi nap illata egészen a Nagymama kalácsára emlékeztet, amit talán nem érdemlünk meg, de nagyon hálásak vagyunk érte? Amikor megfogadjuk, hogy addig odakint maradunk, amíg csak lehet, de aztán persze buszra szállunk, mert te öreg vagy nekem meg pisilnem kell, és a buszról látjuk Charlie-t, ahogy az ablakban dohányzik?
Szeretem ezeket a vasárnapokat veled. És igazából mindegy is, hogy a szokásos “rámoljuk ki a hűtőt és varázsoljunk valami ehetőt abból, amit találunk” vacsorám után elvisz a fekete vonat, és még a bazsalikomot se locsoltad meg.
